Mensáros László Alapítvány

Tartósan szolgálható közérdekű célokat tűzünk magunk elé, amikor alapítványt kezdeményezünk Mensáros László emlékére. Nehéz körülmények között, de éppen azok miatt érezzük úgy, hogy az ő művészi teljesítményeinek jelentőségéhez méltó módon, rá emlékezve és emlékeztetve ápolnunk kell a magyar színházi és irodalmi kultúra nemes hagyományait, segíteni jelenkori és jövőbeli művelését. A célokról, a módokról, ahogyan azok szolgáltatát elgondoljuk, az alapító okirat szövegében valamelyest részletesebben szólunk. Bevezetőül most azoknak az "ittmaradóknak a gondolataiból szeretnénk elmondani valamit, akiknek a számára sokat jelentett, hogy Mensáros Lászlónak a kortársai lehettek, hogy a szürke hétköznapok nehézségei között az ő hangját meghallva, művészetének varázslatos hatása alá kerülve ünnepi magaslatokba emelkedhettek. Egy nagy művésznek, és egyben egy esendőségét, gyarlóságait is megvalló embernek a törékeny gondolatokból faragott, száztitkú emlékét próbáljuk felidézni (Kosztolányi Dezső: Vigyázz), akinek egyéni sorsa jellemzően példázza, hogy mit tett egy ártatlan szívvel a XX. század második fele, s ugyanakkor az ezt a szívet hordó egyén több szempontból követendő példaképpen állt és állhat a kortársak és az utónemzedék tagjai előtt.

Akikkel együtt dolgozott, tanúi lehettek a szereplésekre való felelősségteljes, időt kívánó felkészülésének, amelynek eredményeként az előadott szöveget már korábban is ismerő irodalombarátok gyakran ráeszmélhettek, hogy ez a szöveg még szebb, igazabb, tartalmasabb, mint amilyennek korábban találták. Ahogyan a szépíró barát megfogalmazta 1970-ben, egy versciklusának előadása kapcsán: "Az Interjú versei jobbak lettek, ahogy Mensáros minden sort megforgatott tűnődéseinek mélyvizében" (Görgey Gábor: Munkavilágítás, 1984. 64). Ó, tűnődések csodálatos mélyvize! Anyanyelvünk merengés szava is erre utal, amelynek már szinte észrevehetetlenné vált szépségét most újra mindannyian tudatosíthatjuk.

A feladatvállalások, felkészülések, gondolatokba merülések sajátos életformához vezettek: az "áldott magányosság" kedveléséhez, távolságtartásának fokozódásához. Közelebbi személyes kapcsolatainak kialakulását az egyéni vonzódásokon és a véletlen körülményeken kívül semmi nem irányította, származásbeli megkülönböztetés sem faji, sem társadalmi réteg szerint nem korlátozta, kezdő pályatársak segítőkészségét tapasztalhatták. Életének nehéz éveiben a legegyszerűbb emberekhez is közel került, művészi alkotások élvezetében részesítette őket.

Munkatársaival való kapcsolata mégsem volt zavartalan; úgy sejtjük, ez nemcsak szigorú önkritikával megvallott – bizonyára el is túlzott – hibáival, de a szakmai kérdésekben másokkal szemben is támasztott szigorú követelményekkel, emberi magatartás tekintetében másoktól is joggal elvárt tisztelet és megértés igényével függhet össze. Megint csak a már idézett rokonlelkű Kosztolányinak a sorai jutnak eszünkbe a nem véletlenül hanglemezfelvétel címéül is válaszott Könyörgés az ittmaradókhoz szakaszaiból; főként az, hogy egy embert szándékai és nem érdemei alapján kell megítélnünk, s az önvallomásnak is értékelhető vallomás:


Önváddal és mérgekkel olykoron
vertem magam füstös-boros toron,
mindig a kín volt ólmos ostorom,
mindig magány a mély monostorom.

Vétkeztem itt s vétkeztek ellenem,
bár senki úgy, mint lázadt szellemem,
az sarkantyúzott szünös-szüntelen,
s ezért vagyok én bűnös-büntelen.

A felelősségérzet, a hivatástudat, a humanitárius magatartás mindig többé-kevésbé szilárd erkölcsi alapokra épül. Az emberi méltósághoz tartozó lelki tisztaság, szellemi emelkedettség különféle világnézetekben gyökerezhet, s aki ilyen tekintetben vívódásokat, válságokat élt át, az tudja valójában őszintén tisztelni a mások nézeteit. Mensáros László vallomásaiból tudjuk, hogy az ő életfelfogása sem volt életének különböző szakaszaiban teljességgel azonos, de mindenkori becsületes magatartás kísérte az egyben-másban különböző talajt jelentő nézeteket. - Különösképpen tiszteletreméltónak tarthatjuk, hogy amikor a számára véglegesen elfogadott világnézetet megtalálta, azt nem titkolta. Különféle interjúkban néha maga tetette fel magának a nehezen megválaszolható kérdéseket, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy vallomásával sok vívódó embertársának segíthet.

Végső nézeteit illetően művészi és emberi magatartásából arra következtethetünk, hogy hasonló felfogást vallhatott ahhoz, amilyet Babits Mihály a Sziget és tenger című verskötet (1925) bevezető esszéjében – Örökkék ég a felhők mögött – megfogalmazott. Ennek a hitvallásnak most csak egy alapvetően fontos, minden korban időszerű és egyetemesen emberközeli részletét idézhetjük… hiszek az igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein.

Hexendorf Edit



Mi, akik céljainkat ezen alapító okiratban megfogalmazzuk, elhatározásunkat aláírásunkkal megerősítve a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/A–F §-a alapján – határozatlan időre – ALAPÍTVÁNYT hozunk létre a következők szerint:

1. Az alapítvány neve: Mensáros László Alapítvány.
2. Az alapítvány székhelye: HU – 1107 Budapest, Balkán utca 8. II. 8.
3. Az alapítvány célja:

3.1. A magyar színházi és irodalmi kultúra hagyományainak ápolását Mensáros Lászlóra emlékezve azzal segíthetjük elsősorban, hogy kérni fogjuk a Magyar Rádiónál, a Magyar Televíziónál, a filmgyártó és szinkronizáló intézményeknél az ő szereplésével készült felvételek megőrzését, megfelelő karbantartását, időnkénti közvetítését.

3.2. Tervezzük az együttműködést a bárhol szervezett előadóművészeti rendezvényekkel, a régi kulturális hagyományokat támogató és továbbfejlesztő városainkkal.

3.3. Tervezzük egy emlékplakett elkészíttetését, amelyet kitüntetésül olyan viszonylag fiatal egyének kaphatnak, akik drámai művek színházi előadásában, filmekben, hangjátékokban való ismeretterjesztő szövegeknek nyelvhasználati szempontból helyes és esztétikailag hatásos előadásával kiemelkedő teljesítményeket nyújtottak. Kizárólag versenyektől, vetélkedőktől, egyszeri szereplésektől függetlenül adható jutalom. Aktív pályájuknak általános értékelésre már alkalmas szakaszán túljutott színművészek sokoldalú teljesítménye szolgálhat a Mensáros László-emlékérem nevű díj odaítélésének alapjául.

3.4. Tervezünk egy képekben és egyéb dokumentumokban, személyes visszaemlékezésekben gazdag tartalmú emlékkönyvet, amely Mensáros László életútjáról, művészi pályájáról, nézőire, hallgatóira, munkatársaira tett hatásáról áttekintést adhat a szélesebb körű közönségnek, illetőleg az utókornak.


Az Alapítványt dr. Hexendorf Edit kezdeményezésére hozták létre az alapítók: Activus Hungaricus International Kft., dr. Bordás Márta, Gór Nagy Mária, Gulyás Dénes, dr. Hexendorf Edit, Hűvösvölgyi Ildikó, Klukon Edit, dr. Mádl Ferenc, dr. Radványi Miklós, Ránki Dezső, Szörényi Éva, Tolnay Klári, Tordai Teri, Törőcsik Mari

Kapcsolódó képek
1 2 3