Mészöly DezsőEgy betűvető naplójából

Mennyi szál fűzött Lacihoz! Még jóformán segédszínész volt, nemrég fölfedezett "volonteur", mikor a Rómeó és Júliában (fordításomban) Paris gróf kis szerepét játszotta Debrecenben. Szinte percek alatt megszerettem érzékeny, okos és lírai lényét, mikor az előadás után személyesen is találkoztunk a klubban.

Hamarosan elkövetkezett nagy kiugrása a Hamletben, ez is Debrecenben. Nem láthattam, de szakmai körökben ennek a Hamletnek országos visszhangja támadt.

Később – nem sokkal a forradalom után – a Madách Színház őt hívta meg az Éva lánya(verses vígjátékom) főszerepére. Könnyedén, elegánsan vitte forró sikerre kihívóan korszerűtlen vállalkozásomat. Javában futott még a darab, mikor letartóztatták. (Garics Jancsi ugrott be helyette, hogy a közönséget ne kelljen hazaküldeni.) Valami átok van az Éva lányán – mondogatták a Madáchban… Tudniillik már Mensárost is azért szerződtették Debrecenből, mert a főszerepre kandidált Darvas Ivánt fegyveresek vitték el egy éjszaka.

Különös képessége és valami sajátos hanganyaga volt Lacinak a versmondáshoz. Úgy tudta a szöveget közvetlenül, természetesen mondani, hogy azért az semmit sem veszített emelkedettségéből. A költő minden szava úgy hatott az ő hangján, mintha neki, Mensárosnak jutott volna eszébe, ott, akkor, abban a pillanatban.

Tudnék-e erről a hangról verset írni? – töprengtem. S eszembe jutott régi szenvedélyem, az akrosztichon. Az a tapasztalatom (babonám), hogy ha valakinek a nevét függőlegesen írom le, s a betűk pilléreire verssorokat építek: a költemény egyszercsak kezdi kirajzolni a név viselőjének szellemarcát.

Villontól kaptam el ezt a furcsa szenvedélyt: az ő versei győztek meg arról, hogy akrosztichont nem csak tréfából lehet rögtönözni: a legkomolyabb költői szándék is élhet vele, feszülten lesve, mit sugallnak s merre vezetnek a titokzatos betűk fényjelei. Valami különös kegyelmi állapot ez. A költő engedelmesen követi a függőleges betűsor inspirációját – s közben rádöbben, hogy valaki vezérli a tollát, s verse már okosabb, mint ő maga.

Ez az akrosztichon csodája!

Hogy is tudtam volna én másképpen tíz sorba sűríteni annak idején mindazt, amit nekünk Bibó István jelent? …Az "áldott kísértet", aki némán vonul tovább kérdő tekintetünk előtt, mint Hamlet apjának szelleme a szorongó őrállók szeme láttára… Vagy hogy tudtam volna másképp megragadni Ottlik Géza "gőg nélküli fölényét", mely egyszerűen kizárta életéből – mint háló a szúnyograjt – mindazokat a személyeket, akik zavarták volna függetlensége szigetén?

(Közbevetőleg: vajon értik-e a mai fülek versem Bánk bánból vett mottójában a szúnyogokkal alliteráló szőnyeget?… Megérzik-e, hogy a szőnyeg itt még mindenféle szövedéket jelenthet, szúnyoghálót is?)

Így tűnődtem. Majd fölírtam Mensáros László nevét is függőlegesen.

Nem tévedtem sejtésemben!

Az akrosztichon ezúttal is megajándékozott a szellemidézés ünnepi perceivel. (Nem piros: fekete betűs ünnep merül föl emlékezetemben most, hogy az "ünnepi" szót leírom… Bitók és börtönök rémlenek – s az egyik börtönben Mensáros László.)

Mikor új versemre pontot teszek, úgy érzem magam, mint munkája végeztével a középkori fafaragó mester: elkészült a hármasoltár még hiányzó szárnya.


Magyar triptichon

I.
Nem válaszolsz
(Akrosztichon egy néhai államfogoly nevére)
Horatio (a szellemhez): Szólj!
Marcellus: Lám, neheztel.
Bernardo: És halad tovább.
(Szellem el.)

Shakespeare: Hamlet, I.1.


Balog szerencse packázott veled,
Igazlátó, igazmondó magyar!
Bolygó lidércként jár kísérteted.
Ó, mondd, a föld, mely "ápol s eltakar",
Irgalmas nyugtot most sem ad neked?
Sötétben feléd tapogat kezünk,
Te voltál az, ki aknás föld felett
Váltig jelezted, hol van kiutunk.
Áldott Kísértet! szólsz, ha kérdezünk?
Nem válaszolsz – s mi belépiruluk.


II.
Függetlenül
(Akrosztichon egy néhai írótársam nevére)
Csak szúnyogok –
csak szőnyeget nekik.

Katona József: Bánk bán, IV.1.


Okosabb voltál minden okosoknál.
Tovább láttál, mint a távolbalátók.
Te változó szelekkel nem forogtál:
Legyintettél, ha egy-egy volt barátod
Igyekezett az életre törni, jelvényt,
Kitüntetést szerezve gomblyukába.
Gőg nélküli fölényed égi jelként
Égett sötét szemedben. Mindhiába
Zizegtek holmi szúnyogok, te itt
Azt példáztad: "Csak szőnyeget nekik!"


III.
Költők kara szól
(Akrosztichon egy börtönviselt versmondó nevére)

Meleg áramlat volt nekünk a hangod
Egy lúdbőröztető kor tengerében.
Nem voltak már útjelző parti fények.
S hogy a szennyárvizet megúsztuk épen,
Átvészelve a rettentő kalandot,
Riadt, helyezkedő keretlegények
Országveszejtő regnálása közt is,
Sötét mocsárrá duzzadt lelki pestis
Levélben ázva – mind Terád figyeltünk!
Átszűrődött börtön falán a hangod,
S úgy hallgattuk, mint elsüllyedt harangot:
Zenéje volt a biztatás, hogy eltűnt
Lovunk, a Szárnyas Mén majd megkerül!
Ó, tengermélyről szóltál – emberül!

Kapcsolódó képek
1 2 3 4 5