Lukács SándorNagypénteki levél

M. L.-nak

Ki tudja hányadszor jövök már tőled, az éjszaka és a hajnal küszöbén kilépve a Hársfa utcára, ahol színház, rendőrség és kiskocsma jól megfér egymással. Ki tudja hányadszor teszem meg ezt az utat szinte mindig egyforma tempóban a Hársfa utcától a Vas utcáig. Különös út ez. Átbeszélt és átvitatkozott éjszakák utolsó szakasza, a hazatérésé. De leginkább a kétségeké, melyek egyre erősödnek bennem. Kezdem érteni, hogy miért óvod magad és bennünket – nem hivatalos tanítványaidat – a túlzott, már-már szemérmetlen biztonságtól, a néha tetszetős de üres "bravúroktól"… Mert hitelesen megmutatni tényleg csak azt lehet, amit valóban átéltünk vagy megszenvedtünk. Vajon, mi lehet a homlokod mögött? – kérdezted többször is fürkésző mosollyal, s én nem mertem bevallani, hogy megbénulok sokszor a tehetetlenségtől, és néha jobban félek a legaljasabb bűnözőknél. De megismertem benned a gátlások termékeny fájdalmát, a legmélyebb sebeket, melyek örökre begyógyíthatatlanok. Átéltem beszélgetéseink elnémulását, mikor újra árvák lettünk és magányosak. Igen, így váltunk önkéntelenül is egymástól-megfosztottakká. És így válik emlékké a jelen és parttalan hullámzásúvá a jövő. A lázas furcsaságok kibomlanak mint bűvész cilinderéből a sokszínű selymek és az elkövetkezőkben már egyikünk sem lesz kíváncsi a színes zuhatag visszavarázsolására.

Budapest, 1969. április 4.


Több mint harminc éve írtam a Nagypénteki levelet, s most őszinte örömmel tölt el és kitüntetésnek érzem, hogy Laci megőrizte hagyatékában.

A hatvanas évek végén kiállt egy ember az Egyetemi Színpadra, s másfél órán keresztül elvarázsolta a hallgatóságot.

Nem csinált különösebbet, csupán megidézte a XX. századot. Jómagam főiskolásként csüngtem a tekintetén és hangsúlyain, de talán főleg a csendjein, melyek mindennél beszédesebbek voltak. Mert úgy belegondolni valamibe, olyan humánummal és bölcsességgel képviselni valamit, ahogyan ő tette, ezt csak a legnagyobbak tudják.

Aztán később a személyes megismerkedés, az éjszakába nyúló Mensáros-féle különórák, melyeken Pál apostoltól Mozarton át a legégetőbb jelenkori problémákig oly sok minden terítékre került.

Ha ő nem lett volna, kevesebbet tudnék életről, pályáról, hivatásról.

Sőt, még a humorérzékem is szerényebb lenne.

2000. szeptember

Kapcsolódó képek
1 2