Bertha BulcsuA tárgyalások bántóbbak voltak, mint a kihallgatások

Elkezdődött a múltamnak és a természetemnek a boncolgatása, amivel végső fokon mindig arra jutottam, hogy az ember mindent megérdemel, ami történik vele. Az ember nem ugrálhat, mert nem bűntelen. Magamat boncolgatva olyan emlékképek jöttek elő az életemből, hogy bizony sok mindentől elborzadtam, és azt mondtam, hogy ha másért nem, akkor ezért rám fér egy kis büntetés. Én itt Pesten az alatt az egy év alatt, amíg fönn voltam, elég szabados életet éltem, abban az időben ittam is. Na mindegy… Bőven követett el az ember szeretetlenségeket, önzéseket, hazugságokat, irigységeket, féltékenységeket, ezek azok a nem főbenjáró dolgok, amiket nem azonnal büntet a Jóisten, hanem bizonyos idő múlva. Állandóan pergettem ezeket az emlékeket, és a sorsomba nap mint nap újra belenyugodtam.
Márianosztrára, úgy tudom, az osztályidegeneket vitték.
– Először én is a Gyűjtőben voltam, és csak aztán, amikor másodszor ítéltek el, akkor minősítettek osztályidegennek.

Én alapvetően megváltoztam, az tényleg a börtönnek köszönhető, bár ez nem máról holnapra történt meg. Amikor kiszabadultam, megint csak szabados életet éltem, de akkor már a hitem megerősödött, a mustármag bennem volt. Ennek volt köszönhető, hogy évek folyamán egészen meglepő módon sikerült a szenvedélyeimről leszoknom, és megoldanom néhány problémát. A debreceni börtönben a Jóisten összehozott egy plébánossal. Ez volt a legnagyobb fordulópont egész életemben. Én akkor ugyan keresztényi módon hittem, de nem jártam templomba. Modern embernek véltem magam, és azt hittem, mindent meg kell és lehet érteni. A cellában sokat vitatkoztunk, és beszélgettünk a plé plébánossal. Ő minden reggel misézett, mert volt neki szőlőszeme és kovásztalan kenyere, amit az édesanyja csomagban küldött be neki. Egyik este azt mondta nekem: Te Laci, van még egy utolsó szőlőszemem és az utolsó darabka kovásztalan kenyerem, holnap reggel misézem utoljára. Ha akarod, gyónj meg ma este és holnap reggel áldozz. Ez, mint a villám érintett, olyan jelnek éreztem, hogy most itt van Krisztus. Ez nem lehet véletlen, ezt ő mondja nekem, ez valami kegyelmi állapot, ezt nem szabad visszautasítani. Ez a jelenet azóta is olyan megrendítően tölt el, hogy sokszor még ma is elsírom magam, ha áldozni megyek. Ez nagy fordulatot adott az életemnek. Hitet, az Őbenne való hitet, és ez az Őbenne való hit ez foglalkozás, kontaktus, imádság, beszélgetés, amiért mindennap meg kell küzdeni. Nehogy azt higgye valaki, hogy egy hívőnek könnyű. Nekem mindennap meg kell küzdenem a hitemért, mert mindig közeledik egy kicsit bennem a gonosz, tehát az eszem és az okoskodásom kezd elhatalmasodni rajtam… Mindig vissza kell küzdenem, s annál intenzívebben érzem, hogy mellettem van, velem van, és ez győzött végül az életemben. Átváltoztatta az egész életemet, és ezt a börtönnek köszönhetem. Én emiatt sem akarok visszaemlékezni sértődötten és elkeseredve azokra az évekre, nem panaszkodom, én csak kaptam ezektől a börtönévektől. Ott történt életem legnagyobb változása, ott kaptam a legtöbbet, amit kaphattam az életben.
– Tisztában voltam azzal, hogy szerződést nem kapok, hogy le leszek tiltva a színészi pályáról. Tudtam, hogy bárhová, de rögtön el kell mennem dolgozni, nem is a rendszer, hanem magam miatt, hogy ne kallódjak el a semmittevésben, hogy ne szoruljak másra, hogy amennyire lehet, megkeressem a kenyeremet. Bíztam a Jóistenben, hogy gondoskodik rólam, ahogyan a mezők liliomairól is.
– Az is sorsdöntő eseménye az életemnek, hogy Obersovszky Gyuszival kerültem össze Mária-nosztrán. Nagyon fontos barátság volt, együtt, egymás mellett dolgoztunk a gerebenezésben, ami iszonyatosan nehéz munka volt. Kendertilolás közben tüdőbajt, ízületi bajokat lehetett szerezni, bele is lehetett volna halni. Öt hónapig csináltam ezt a fizikailag nagyon megerőltető munkát. Fűtetlen teremben, nyitott ablakoknál dolgoztunk, mert a fölszálló port egyébként nem lehetett volna elviselni. Fűteni sem lehetett, mert a kender meggyulladt volna. A meleg tea volt a maximum, amit kaptunk. Nem tudom hogyan bírtam volna ki, ha Gyuszi nincs mellettem, és nem segíti nekem megcsinálni a normát. Ami pluszt ő csinált, odaadta nekem. Aztán a verseit mondta, amiket én megtanultam. Amikor kijöttem, leírtam őket. Obersovszky egy fantasztikus ember volt, mi volt az én büntetésemhez képest az ő sorsa, akit halálra ítéltek, aztán kegyelem után életfogytiglant kapott, és csinálta, elbírta, elviselte. Sok erőt kaptam tőle további dolgokhoz is. Ahhoz, hogy amikor én kijöttem, aztán újra színész lettem, nem kötöttem kompromisszumokat. Nekem nem lett villám, nem érdekelt semmi, nem kértem semmit. Ez Gyuszinak is köszönhető. Hogy én karriert csináltam, esküszöm, nem tehetek róla, nem tudom hogyan történt, hiszen mindig ellene dolgoztam, csak ártottam magamnak.
– 1960 júliusában, azt hiszem 20-a volt. Hajnalban szálltam föl a buszra Márianosztrán. Levittek Szobra a vonathoz, aztán utaztam fel Pestre. Itt már a bátyám várt az állomáson.
A nyári napfényen kívül maradt valami emléked erről a napról?
– Szédültem a mámortól. Nem tudom másképp meghatározni. A lábadozáshoz volt hasonló, amikor az ember betegségből lábadozik. Rengeteg mondanivalója volt az embernek, amit a végén aztán nem mondott el. Pár nap múlva jelentkeztem állásba. A Rutex vállalat Lónyai utcai raktárában segédmunkás lettem. Nem is tudom hogyan kerültem oda. Lent a pincében bálákat hordoztam, de inkább azok hordoztak engem. Patkányok között dolgoztunk, olyan emberekkel, akik a társadalom kivetettjei voltak, büntetett előéletűek, de egészen más ügyekből kifolyólag. Velem rendesek voltak, segítettek is nekem. És akceptálták, hogy a szabad időmben olvastam és verseket tanultam.
Meddig tartott ez az állapot?
– Egy évig tartott. 1200 forint fizetést kaptam, és már nem bírtam. Bíztam abban, hogy valakinek eszébe jutok, és kapok egy színházi szerződést, de nem kaptam, úgyhogy végül is egy év múlva jelentkeztem pincérnek. Majdnem egy hónapig úgy dolgoztam, hogy 7-re mentem a raktárba, aztán délután mentem a margitszigeti Casinóba és ott éjszaka egyig dolgoztam. A raktárban Viszt Gyula bácsitól, felejthetetlen főnökömtől kaptam engedélyt, hogy egy órakor eljöhessek onnan, mert a Casinó kettőkor vagy háromkor nyitott. Fizikailag aztán ezt nem bírtam, és lemondtam a Lónyai utcai raktár dolgot. Pincér voltam a Casinóban és az akkori viszonyainkhoz képest elég jól kerestem. Nagyon szerettem csinálni. Amikor ősszel végképp kiderült, hogy nincs szerződésem, megkértem a főnököt, hogy vigyen magával a Csilibe pincérnek. Akkor azt éppen negyedosztályúból átminősítették másodosztályúvá. A Csiliben dolgoztam egészen októberig, amikor Berényi Gábor telefonált, mert Szolnokon a Mesterházi Lajos-darab premierje előtt pár nappal megbetegedett egy színész. Aczélnak is telefonált, hogy bajban vannak, nem tudják megtartani a premiert, mit szólna hozzá, ha Mensárost szerződtetné? Én semmiről sem tudtam, ez a hátam mögött történt. Aczél azt mondta, hogy nem, mert a Mensáros tüntetően elment pincérnek, és sajnáltatja magát. Berényi mondta neki, hogy három gyermekem van, mire Aczél elcsodálkozott, és azt mondta, hogy nem is tudta, hogy nekem három gyermekem van. Így ítélkeztek az ember fölött, hallomás után, fogalmuk sem volt, hogy milyenek a körülményeim. Megkaptam az engedélyt, és másnap délelőtt már föl is vittek az Aczélhoz, délután pedig utaztam le Szolnokra. Úgy jött ez, mint derült égből a villámcsapás, egyik pillanatról a másikra, de olyan a természetem, hogy azonnal átálltam az új helyzetre. Mintha mi sem történt volna, én másnap már próbáltam. Nem volt az, hogy jaj, bele kell jönnöm, a gátlásaim így is, úgy is megvoltak, érzékenységem és az üldözési mániám már gyermekkoromban megvolt. Tehát nem különösebben izgattam magam. A szolnoki színház tagjaként szerepeltem három évig. Aztán utána szerződtem a Madáchba…

Akik a tárgyalásaimon jövőjüket kockáztatva kiálltak mellettem:Dr. Pöstényi Márton – ügyvéd, Dr. Kulin László – professzor, Blum Tamás – karmester, Vámos László – rendező, Berényi Gábor – igazgató-rendező, Hegedüs Ági – színésznő, Erdős Panni – titkárnő, Dr. Földényi László – tanár, Kerekes Gábor – operaénekes, Für Lajos – miniszter

Kapcsolódó képek
1 2