Tolnay Klári emlékezése

Mensáros Laci Debrecenben volt 1956-ban. Alighogy játszani kezdtek a színházak, felhozták őt a Madáchba. Éppen A Kaméliás hölgyet próbáltuk, amikor idézést kapott. Kétségbe volt esve. Nem tudom, mit csinált; '56-ban debreceni színész volt. Korábban nem is ismertem őt. Azt gondolom, Mensáros nem csinált semmi olyat, ami utólag bűnnek számítana. Ennek ellenére értesítést kapott, hogy jelenjen meg a Markó utcában. Laci nagyon meg volt rémülve, s nem akart eleget tenni az idézésnek. Azt mondtam neki:
– Meg vagy őrülve?! Jön két rendőr, és a színpadról visz el. Ezek nem tréfálnak.
Mivel tudtam, hogy Laci magától nem szánja rá magát a bevonulásra, érte mentem taxival. Már robogtunk a Markó felé, amikor Laci kérlelően, mint egy kisgyerek, megszólalt:
– Még ne, várjunk egy kicsit, Klári!
– Jó, iszunk egy konyakot vagy unikumot.
– Jaj, az nagyon jó lesz…
Bementünk a körúti Corso büfébe, megitattam vele egy fél konyakot.
– Na, Lacikám, most már menjünk…
Szépen szelíden betuszkoltam a Markó ajtaján. Azt hiszem, két évre ítélték. Felváltva látogattam őket: egyik héten Ivánt, másik héten őt. Akkor terjedt el Pesten, hogy filmcímeket adtak a színésznőknek. Én voltam a Fiúk a rács mögött. Ez egy francia film címe. A börtön a két férfira ellentétesen hatott. Laci a rács mögött, mint egy szelíd bárány azt mondogatta: "Megérdemeltem a büntetést. Nem azért, amiért ezek hiszik, mert nem csináltam semmi törvénybe ütközőt. Az egész életemért érdemlem a börtönt, a mások ellen elkövetett rosszért." Mensáros Laci Isten büntetéseként fogta fel a börtönt, megtérően, megbocsátóan és teljesen megszelídülve jött ki. Iván a börtönben is kemény volt, és mindvégig lázadt.*

*Párkány László: Tolnay Klári egyesszám első személyben, Budapest, 1988. 124- 125 old.

Kapcsolódó képek
1 2 3