Hálás vagyok, hogy részese lehettem

Bóta Gábor: Többen hallottak már a börtönszínházról, de a Színházi Intézetben nincs róla anyag,s úgy látszik, írásban még senki sem mesélte el a történetét…
Darvas Iván: Ilyen értelemben természetesen nem is lehet semmiféle színházról beszélni. A börtönt arra találták ki, hogy szenvedjenek, kínlódjanak benne az emberek. Ugyanakkor gyakran azt a látszatot akarják kelteni ebben az intézményben, hogy megfelelnek a civilizált nemzetek által elfogadott normáknak. Emiatt engedélyeznek különböző tevékenységeket, például "kultúrgárda" létesítését.
Kikből állt az alkalmi társulat, hányan voltak?
– Körülbelül húszan voltunk, mindnyájan politikaiak – orvosok, mérnökök, katonák, diákok vegyesen.
És színész?
– Mensáros László, aki Csehov A dohányzás ártalmasságáról című monológját adta elő megrázó erővel. Hiszen ilyen mondatok vannak a Csehov-műben, hogy "Elfutni messzire, itt hagyni mindent, vissza se nézni, csak futni, futni… Hogy hová? Mindegy, hová… csak kifutni ebből a siralmas, unott, szürke, poshadt életből … (…) és megállni valahol messze, kint a mezőn, a szabad ég alatt, mint valami fa, cölöp vagy akár madárijesztő, és egész éjjelen át csak bámulni föl a csöndes, tiszta holdra, és felejteni, mindent elfelejteni…"
Mensáros hatására mondta el később ön is oly sokszor ezt a monológot?
– Miután évek múlva nagy nehezen visszakerültünk a pályára, engedélyt kértem Mensárostól, hogy én is elmondhassam ezt a szöveget. Megnézte, mit csinálok, tetszett neki, és "engedélyt" adott rá. Azóta ez a monológ az önálló estjeim központi része. A börtönben azonban ennek egészen más akusztikája volt. Annyira, hogy Mensáros fellépése után rögtön odajött hozzám egy smasszer, és követelte, mutassam meg neki, ki írta ezt a jelenetet. Mondtam, hogy egy Anton Pavlovics Csehov nevű szerző. Megmutattam neki a leírt mondatokat, és akkor valamennyire megnyugodott. Versek, énekszámok voltak még a műsorban, de hat-hét tagú zenekarunk is volt, amely Strauss-keringőt adott elő.
Milyen hatása volt a műsornak?
– Körülbelül százan nézték, és Mensáros fellépése után mind a százan zokogtak. Hihetetlenül nagy értéke volt annak az egy-két olyan órának, amely a civil létünkhöz hasonlított. Úgy hírlett, hogy szilveszterkor újabb közönség előtt megismételhetjük a műsort. A karácsony és szilveszter közé eső egyik próbán odajött hozzám Mensáros, és közölte, hogy nagy baj van, nem tud részt venni a következő előadáson. Megkérdeztem, miért nem. Azt felelte, a fellebbviteli tárgyalásig ideiglenesen szabadlábra helyezték. Erre tréfásan azt mondtam, szégyellje magát, színész létére megteszi, hogy egy ekkora siker után nem jön el a második előadásra, ne is lássam, tűnjön el a szemem elől.

Kapcsolódó képek
1