Tiszai LajosEzer nap a Tisza partján

Mensáros László 1961 őszén térhetett vissza pályájára, szerződhetett a szolnoki Szigligeti Színházhoz, Berényi Gábor igazgató közbenjárásával, felelősségvállalásával. A társulat tüntető rokonszenvvel fogadta új tagját, a vezető művészek nagy tapintattal igyekeztek feloldani a meghurcoltatásnak, a börtönéveknek olykor-olykor még érződő görcseit.

1962 tavaszán virradt fel Mensáros igazi nagy napja. Csehov darabjában, a Három nővérben Tuzenbachot alakította, aki minden pillanatában költői lebegésű volt, ugyanakkor mélységesen törékeny, emberi. Talán azoknak van igazuk, akik ezt az alakítását a debreceni Hamletje mellett emlegetik.

Tizenhét premierje volt Mensárosnak a Szigligeti Színházban. A társulat azonban jó másfél szezonban a színház átépítése miatt a környék kisebb helységeiben, teljes értékű előadásokra többnyire alkalmatlan kultúrházi színpadokon játszott. Mensáros több mint kétszázszor lépett fel Szolnok megye kisebb városaiban, falvaiban. A parányi, rosszul világított, sokszor fűtetlen színpadokon, de többnyire zsúfolt nézőtér előtt példamutató alázattal játszott. Soha nem láttam kedvetlennek. Apró Hortobágy-széli, tiszazugi falvakban sokaknak ma is ő a színész A kőszívű ember fiai alapján, a Baradlay Jenő, ahogy emlegetik. A XX. század című későbbi előadóestje ennek is köszönhetően ért el példátlanul magas előadásszámot a Kunságban és a Jászságban, mert csaknem mindenhovávisszahívták, ahol egy jó évtizeddel azelőtt "kóbor színészként" játszott, ahogy ő mondta.

"Tájon" volt a Tartuffe bemutatója is. Túlontúl is intellektuális felfogásban játszotta végig Molière darabját, jól hangsúlyozott "szúrásokkal", amelyeket szerencsére kevesen értettek, vagy legalábbis úgy tettek, mintha nem értenék. Egyoldalú párbeszédet folytatott Mensáros Tartuffe-je a hazai 1960-as évekkel.

Néhány hónappal később a Pygmalion Higgins professzoraként búcsúzik a szolnoki színháztól. Sehogyse rendezett előadás volt, minden szereplője szinte azt csinált, amit akart, így nagy lehetőséget kaptak a felszabadultan komédiázó nagyszerű színészek. Elsősorban Mensáros használta ki a "szabad pályát", a nézők szinte azt várták, hogy Shaw felkeljen sírjából, a képzelet szárnyán tanárosan megjelenjen a színpadon, és rámutasson színészünkre: "Igen, ő az én Higginsem!"

Mensáros három évadban volt a Szigligeti Színház tagja – 1961 őszétől 1964 nyaráig –, megközelítően ezer napot töltött Szolnokon. Igen népszerű volt a városban, pedig eleinte nagyon visszahúzódóan élt. Később viszont akaratlanul is visszahozott egy régi szolnoki hagyományt: a tehetősebb családok meghívták egy-egy kedvenc színészüket ebédre, vacsorára. Különösen a két világháború közötti időben versengtek a színházba járó polgárcsaládok a neves művészek társaságáért. Sznobizmus volt? Lehet, de jól szolgálta a színház és a közönség kapcsolatát. Néma, de folyamatos tüntetés volt a szolnoki Mensáros-kultusz.

Kapcsolódó képek
1 2 3 4 5 6