Mensáros LászlóÉlni a színpadon…

A minap zajlott le századik önálló estem. Az első est óta évek múltak el, azóta szerepeltem vele Pesten, vidéken, színpadon, művelődési házban és intim könyvtárszobában. Sosem tudom izgalom, érdeklődés, öröm nélkül végigélni ezt a produkciót, mert mindig találok benne újat. A más hangulat, légkör, a más-más közönség, más hangszerelésű előadásra kényszerít engem is. Ha közvetlen közelről látom az arcokat, magam is közvetlenebbé alakítom a játékomat, jobban szétszedem a szöveget. El kell mondanom: akárhol voltam, a hatás sosem maradt el. A nézők bírták elejétől végig, s nem csupán a színészi produkciót figyelték, hanem a gondolatok igazát is. Úgy éreztem, sehol sem találták nehéznek, érthetetlennek, fárasztónak.

A műsorhoz fűződik egy rendkívüli élményem is. A televízióban vettük fel egy részletét, s a legkisebb fiam is ott szorongott a stúdióban: egy létráról figyelte munkámat. Én éppen Gorkij szövegét mondtam el arról, hogy szeretnünk kell a gyermekeket. Közben fiam mind magasabbra mászott a létrán. Egyre dühösebben figyeltem rá. Féltettem, meg idegesített is, hogy miért izeg-mozog annyit. Egy pillanatban nem bírtam tovább, a humánus mondanivaló közepén megálltam. Dühvel szedtem le a létráról. Ma látom csak, hogy milyen hátborzongatóan mulatságos jelenet volt.

Ez a sorozat bebizonyította számomra, amit mindig is sejtettem, hogy nincsenek erős különbségek színpad és előadóművészet, színpad és film között. Mindenütt megérintheti az embert valami, amit el akar mondani, s mellékes, hogy ez a színészi közlési kényszer milyen szűrőn megy keresztül. A Nyár a hegyen című film mondanivalója is megérintett bennem olyasmit, amit úgy éreztem, ki kell fejezni, meg kell értetni. A mi kis városunk rendezője is azért fogott meg, mert amiket elmond, az felfedezteti velünk az emberi sorsok szépségét.

Ezekben a szerepekben az egyszerűségre való törekvés vezetett. Legfőbb célom volt, hogy természetesen tudjak lélegezni a színpadon, ne a kosztüm éljen az arcon, hanem ahol vagyok, ott éljek is valóban. Természetes közegben, például otthon, sosem tudok olyan "természetesen" élni, mint a színpadon, mert cselekvési, gondolati kalandozásokra csábít, de a színpad és a szerep zártsága megajándékoz olyanfajta egyszerűséggel, amiben jól érzem magam, amiben sűrítetten élhetem át mindazt, amit a szerep szellemi szférája kínál.

Sokszor megkérdezik tőlem, milyen szerepek érdekelnének. Nem hazugság, nem póz, de mindig csak azt tudom mondani, szeretnék mindig ott lenni, ott élni a színpadon – akár a pódium kínálja ezt a lehetőséget, akár a hatvanoldalas nagy szerep, akár epizódszerep. Mert a színész ott él igazán…

Kapcsolódó képek
1 2 3 4 5 6 7 8 9