Gách MarianneMensáros László Csehov varázsáról

– Vajon színészi babonából viszolyog-e attól, hogy új szerepéről a próbák idején beszéljen?
– Nevezhetjük babonának is ezt a gátlásomat. De még inkább annak a félelemnek, hogy talán magam sem tudom, olyanná válok-e a színpadon, amilyennek ma elképzelem, vagy talán más irányba fordul-alakul a játékom. Az előre nyilatkozgatástól azért is óvakodom, mert az olvasó, meg a kritikus aztán számon kéri tőlem, amit ígértem, amit magamról mondtam. Utólagos magyarázkodásra nincs mód. Színész számára Csehovot játszani, Shakespeare életrekeltésével egyenértékű. De vajon sikerül-e?
– Önbizalmának a hiánya olykor elképeszt. Miért ne sikerülne?
– Mert sajnos, meg kell küzdenünk azzal az előítélettel, amely Csehovot mindenképpen szomorúnak, megríkatónak, nemegyszer pedig unalmasnak akarja elhitetni. Nem fogadják el, hogy Csehov legnagyobb varázsa az a fajta önirónia, amely a legbonyolultabb és legértékesebb emberi adomány. Csehov belső világát többnyire úgy jelenítjük meg, hogy az élet rontja el az embereket, nem pedig az emberek az életet. Darabjaiban a tragikusnak ható siránkozás, a felelősség másra hárítása az író szándéka szerint csakis bölcs öniróniával érzékeltethető. Enélkül a mindennapi életben sem szeretem ezt a magatartást.
– Ezt önmagára is vonatkoztatja?
– Önmagamra is. Ez tudatosodott bennem, ha valamennyi problémát még nem is sikerült megoldanom. De legalább szakadatlanul fűt az a törekvés, hogy magamba nézzek, magamban keressem a kiutat.

Kapcsolódó képek
1 2 3